U20: Fontos győzelem Sopronban

Kedd délután a SMAFC otthonában léptünk pályára és az első három negyedet megnyerve el is hoztuk a kettő pontot Sopronból.

Az elmúlt néhány évben túl sokszor nem hagytuk el győztesen Sopron városát, ha utánpótlás mérkőzésről volt szó, így most sem számítottunk könnyű mérkőzésre a SMAFC otthonában. Még mindig voltak hiányzók a keretből, azonban kellő motivációval rendelkeztünk ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést.
A hatodik percig felváltva estek a kosarak (12-9), majd váltottunk a védekezésünkön, melynek köszönhetően a negyed utolsó 4 percében egy 10-0-ás futással 7 pontos előnyre tettünk szert. A folytatásban Hencz triplájára Pap Dani két gyors duplával válaszolt, majd Hipságh triplájára válaszul egy szép zsákolás érkezett Danitól (18-25). A játékrész végén a Grkovic-Francia páros dolgozott hasznosan mindkét palánk alatt, kiharcolva a félidei 9 pontos vezetést. Önmagában az, hogy 24 ponton tartottuk hazai pályán a SMAFC-ot remek teljesítmény volt, de a támadójátékunk hagyott kívánnivalót maga után.
A harmadik negyed első 8 perce remekül sikerült. Rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani és be is dobtuk azokat, valamint a védekezésünk is jól működött (35-54). Aztán az utolsó kettő percben eladtuk azt, amiért keményen megdolgoztunk, s a hazaiak Heiszenberger vezetésével visszajöttek a meccsbe (43-54). Az utolsó játékrészt Fülöp két duplájával kezdtük, ami bennünket megnyugtatott, az ellenfelet pedig kissé kapkodóvá tette. És bár a 38. percben Hencz triplájával 7 pontra feljött a Sopron, Pap egy gól jó plusz eggyel lezárta a mérkőzést.

Páli Gábor: Kettős érzés van bennem a mérkőzést követően. Egyrészt örülök annak, hogy egy éles mérkőzést végig kézben tartva tudtunk nyerni úgy, hogy idegenben 58 pontot kaptunk. Másrészt viszont a támadójátékunk, valamint a védekezésből támadásba történő átmenetek rendkívül gyengén működtek. Ki kell javítanunk ezeket a hibáinkat és menni tovább előre, mert a céljaink nem változtak!

NB1B: Értékes győzelem Sopronban

Felnőtt csapatunk kedd este Sopronban lépett pályára, s egy rendkívül kiélezett mérkőzésen gyűjtötte be a győzelemért járó kettő pontot.

A 15. fordulóban, kedden Sopronban volt fellépésünk, ahol is a tabella hátsó fertályában elhelyezkedő, ám legutóbb zsinórban három győzelmet arató Smafc gárdájánál vendégeskedtünk. Csapatunkból ezúttal hiányzott Csaba György, illetve a még decemberben megsérülő Varga Balázs. 
A találkozó első pontjait mi szereztük Ivosev révén büntetőkből, amire a vendégek centere Kovács azonnal az ellentámadásból válaszolni tudott. A folytatásban a nagy elánnal kezdő, extra motiváltan játszó, és felettébb pontosan célzó hazaiak vezettek pár ponttal egészen a 9. percig, amikor is a padról jól beszálló és  agilisan játszó Mészáros jóvoltából újra mi vezettünk (21-23). Az utolsó percben azonban néhány figyelmetlenségünket a házigazdák jól kihasználtak, és hiába szerzett az utolsó másodpercben Ondima egy szép kosarat, így is Smafc vezetéssel (26-25) zárult az első felvonás. 
A második negyedben a csapatok folytatták a “macska-egér” harcot a pályán. Az iram nem hagyott alább, látványos támadójáték jellemezte mindkét fél játékát. A hazaiak két hátvédje rengeteg problémát okozott a csapatunknak, rendre megbontották a védelmünket, mely után a kiosztásokból ritkán látott jó százalékkal értékesítették dobásaikat a Soproniak. Nálunk a Mészáros-Horváth Kristóf diktálta az iramot, előbbi 11 pontot jegyzett már az első félidőben, míg utóbbi remekül mozgatta társait újdonsült pozíciójában, ami remek gólpasszokkal párosult. Továbbá a 90-szeres korábbi válogatott játékosunk, Horváth Ákos már ekkor is nagyon élesnek tűnt (második félidőben pedig különösen), illetve Ivosevet is csak szabálytalanság árán tudták megállítani, ami a Smafcot komoly gondokba kezdte sodorni a faultproblémák miatt. Mindenesetre szűkös előnyét megőrizve, végül 51-49-es hazai előnnyel zárult az első félidő. 
A harmadik etapot csapatunk kezdte jobban. Előbb Ivosev, majd Horváth Ákos talált be, és bár hiába voltak már ekkor pillanatok amikor elléphettünk volna a Smafctól, de egy egy elkövetett buta, ki nem kényszerített hiba révén a Smafc nem engedte hogy leszakítsuk magunkról őket. Sőt, az estén hasznosan kosárlabdázó Bakk Krisztián révén már 69-65-re a Smafc vezetett. Ekkor azonban egy kis riadót fújva, a jól elsülő védekezés váltást követően sikerült egy 3-10-es “futással”  72-75-el zárni ezt a játékrészt. 
Az utolsó negyednek teljesen nyílt végkimenetel fejében vágtak neki a csapatok, és nagyon simán benne volt egy izgalmas, adott esetben egy “egylabdás” végjáték is. 85-87-ig ez így is tűnt, hisz a 35. percig fej fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor azonban jött egy Ivosev középtávoli, majd a fiatal Micev kulcsfontosságú sarok triplája, ami után jött is Meszlényi Róbert vezetőedző időkérése (85-92). A kisszünet után Papp még próbálta életben tartani a hazai győzelmi reményeket egy szép egyéni akciót követően, de onnantól már sikerült felőrölni a kisebb rotációval játszó és szemlátomást az erejükkel a végére el is készülő Smafcot. A végjátékban az Ivosev-Horváth Ákos duó rutinja, illetve a 3-15-ös rohanásunk egy végeredményben kissé túlzó, de megérdemelt 90-107-es Újpest győzelmet hozott. 
Összességében: Nehéz volt, nagyon nehéz… A házigazdákat minden dicséret megilleti, ahogyan a mi fiainkat is. A Smafc nagy erőbedobásra kényszerített bennünket, s tagadhatatlanul a szezon legjobb meccsét hozta le, pechünkre mindezt pont ellenünk. Azt gondoljuk így még inkább felértékelődik és bír külön fontossággal a két bajnoki megszerzett pont. Amiért a csapat elutazott, azt egy nagyon erős támadójátékkal le is hozta, a szimpatikusan és néhol extázisban kosárlabdázó hazaiak ellen.
Egyénileg: A Horváth Ákos-Ivosev duó vitte a pálmát az estén. Előbbi 32/12 pont, 7 lepattanó, 39 VAL, míg utóbbi 26/3 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz, 13 kiharcolt fault, 50 VAL. De mellettük még említhető a fiatal Micev kulcsmozzanatai a végjátéknál, avagy Horváth Kristóf irányító játéka is. 
Csapatszinten a fentebb említett játékosainkon kívül még hárman szereztek kétszámjegyű pontot, összesen 107 dobott ponttal zártunk, megnyertük a lepattanó csatát, kiosztottunk 27 (!) gólpasszt, és gyűjtöttünk 157 VAL-t. CSAPATmunka volt ez a javából, igazi kompetitív kosárlabda.

Surmann Gábor: Nehéz mérkőzésre számítottam és az is lett belőle. Az első félidőben olyan motivált és jól célzó csapatot már régen láttam, mint amilyet a házigazdák prezentáltak. Ehhez persze kellettünk mi is, de a második félidőben változtatva egy két dolgon sikerült felőrölni a szimpatikusan kosárlabdázó SMAFC-ot. A különbség kissé túlzó, ezen az estén nem volt ennyi a két fél között. Örülünk ennek az értékes két bajnoki pontnak, holnaptól pedig mar készülünk gőzerővel a következő megmérettetésre. Gratulálok játékosaimnak, kollektív kis performansz volt ez összességében részünkről. A SMAFC-nak pedig egészségben gazdag folytatást kívánok.

U20: Jól kezdtük a második kört

U20-as csapatunk győzelemmel kezdte a bajnokság második körét, mely egyben a klub első győzelme volt a 2021-es esztendőben.

A Kaszások elleni bosszantó vereséget követően végig dolgoztuk a szünetet azért, hogy kijavítsuk a hibáinkat és még jobban akarjuk a sikert. Az első negyedben már-már ez a görcsösség gáttá alakult át, melyet mihamarabb fel kellett oldani a fejekben, mielőtt nagyobb baj lett volna belőle.
Bár az első negyed végén hat ponttal vezettünk, semmivel sem voltunk jobbak ellenfelünknél. A két perces szünetben végbement fejmosás jó hatással volt a fiúkra, s a második 10 percre üzemi hőfokra kapcsoltunk, és elkezdtük azt a kosárlabdát játszani, ami az egész szezonban jellemez bennünket. A kemény védekezésnek és a pontos támadójátéknak pedig meg is lett az eredménye egy 37-14-es negyeddel.
Az öltözőben elhangzottaknak megfelelően csapatunk még motiváltabban lépett pályára a második félidőben, melyet 64-33-ra nyert meg, s összesen 130 pontot dobva szezoncsúcsot könyvelhetett el.
Páli Gábor: Két fontos idegenbeli vereség után szerettem volna, ha játékosaim újra rá találnak a helyes útra annak ellenére is, hogy a mai mérkőzésen még 3 játékosom nem állhatott rendelkezésre. Ezen a mérkőzésen újoncot is avattunk Pap Dani személyében, aki reményeim szerint a hosszú kihagyás után hamarosan csapatunk egyik meghatározójává válhat.
Az első fordulóban nagyon megvertük idegenben a Tiszaújvárost, azonban a hiányzók miatt tudtam, hogy nehezebb mérkőzés lesz ez a mostani, mint a szeptemberi volt. Görcsösen kezdtünk, nem találtuk a ritmusunkat, míg ellenfelünk szépen bedobta a helyzeteit, így nem alakult ki nagy különbség. Szerencsére a negyed utáni szünetben hatni tudtam a fiúkra és elkezdtünk kosárlabdázni, aminek eredményeként eldöntöttük a találkozót. Folyamatos rotáció mellett fent tudtuk tartani a második félidőben is a védekezésünk keménységét, s végül 130-70-re nyertünk.
A mérkőzés MVP-je nálam ezen a délutánon Zeve Szabolcs és Tóth Barnabás voltak, akik rendkívül jó ritmusban szálltak be a játékba és nagy energiákat mozgósítottak védekezésben (11 szerzett labda), ezzel kellő stabilitást adva a csapatnak. Mellettük ki kell emelni Markót is, aki ismét dupla-duplát csinált, és kiosztott még 8 sapkát is az ellenfél játékosainak, valamint Ipacs Donátot is, aki ma dobott először 24 pontot és ért el 31 VAL-os teljesítményt.
Gratulálok a csapatnak a sikerhez! Ezúton is kívánok mindenkinek egészségben gazdag boldog újévet!
Hajrá Újpest!