Nap: 2021.02.08.

U20: Magabiztos győzelem

A Békés elleni idegenbeli vereség után hazai pályán javított U20-as csapatunk a bajnokságban.

Páli Gábor: A ceglédi odavágón 125-42 arányban bizonyultunk jobbnak ellenfelünknél, így a visszavágón is hasonló eredményben bízhattunk. A cél az volt, hogy nyerjük meg a mérkőzést és próbáljunk minél több lehetőséget adni minden nevezett játékosnak. A Micev-Pollák-Varga hármas nélkül a mérkőzés elején kicsit akadozott a gépezet, aztán támadásban és védekezésben is megtaláltuk a ritmust, így a félidőre már magabiztosan vezettünk. A folytatásban a harmadik negyed támadójátéka gyengére sikeredett, azonban ezt a záró játékrészre ki tudtuk javítani úgy, hogy ismét ritmust váltottunk. A védekezés a második félidőben kellően határozott és agresszív volt, így ezzel elégedett lehettem. Nagyon örülök, hogy az U18-as csapatunk egyik játékosa, Kékesi Kristóf a második U20-as mérkőzésén remek teljesítménnyel rukkolt elő. Várom a hasonló folytatást. Gratulálok a csapatnak!