Hónap: 2021 január

U18: Miskolci derbi

Rangadóval fejezte be U18-as csapatunk az alapszakaszt a kiemelt bajnokságban.

Hazai pályán egy nagyon gyenge 3. negyednek köszönhetően simán kikaptunk, így lett volna miért visszavágnunk Miskolcon. Nem indult jól a mérkőzés. A 4. percben 8-0-nál dobtuk az első kosarunkat, azonban a negyed végére Tárkányi és Vukasin vezérletével (18 pontot dobtak ebben a negyedben) 20-19-re átvettük a vezetést. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok. 6 pontnál nagyobb különbség nem alakult ki a mérkőzés ezen szakaszában, a félidő végén pedig ismét mi mentünk eggyel.
A harmadik felvonást mi kezdtük jobban. Tárkányi 3 középtávoli dobásával 7 ponttal elhúztunk, majd ezt követően a hazaiak fokozatosan átvették a játék irányítását, s a negyedet 4 ponttal megnyerve 58-55-re átvették a vezetést. Az utolsó negyedben úgy tűnt, a MEAFC konzerválni tudja az öt pontos előnyét, azonban a 37. percben újpesti részről előbb Major, majd Horváth is betalált a hármason kívülről, s a lila-fehérek 68-69-re átvették a vezetést. Sőt Kékesi újabb két pontjával és hazai oldalon Ragályi kipontozódásával úgy tűnt eldől a mérkőzés (68-71). A miskolciak azonban nem adták fel, és Gadus remek triplájával megfordították a meccset. Igaz, az utolsó tripla az újpesti Vukasin nevéhez fűződött, azonban ez már csak a -2-höz volt elég.

Páli Gábor: Tudtam, hogy egy erős ellenfél ellen egy jó mérkőzéssel zárjuk az alapszakaszt. Ugyanakkor bíztam a fiúkban, hogy képesek leszünk idegenben nyerni a Miskolc ellen. Bár a győzelem elmaradt, azt gondolom, megtettünk mindent a siker érdekében. Mezőnyben a Krkljes-Tárkányi duó 50 dobott pontja és 67-es VAL-ja remek teljesítmény volt, azonban a palánk alatt az Ilyés-Kékesi duó ezúttal gyengébb napot fogott ki.
Az elmúlt négy hónapban jelentős fejlődésen ment át a csapat, melyet az eredményeink is mutatnak. Kialakult a csapat karakterisztikája és egyre több játékostól látok jó teljesítményt. A cél az lenne, hogy mindenki próbáljon meg egy elvárható minimum szintet hozni, elkerülve a negatív kilengéseket. Ez persze nem egyszerű dolog, de törekedni kell rá. A szezon hátralévő részében dolgozni kell tovább és fejlődni, tanulni…

U20: 77 pont egy félidő alatt…

Az egri rangadó megnyerése után nem sok ideje volt a regenerálódásra az U20-as csapatunknak, mivel három nappal később hazai pályán fogadták a Bonyhádot. A mérkőzés első félidejében 77 pontot szereztünk, mely szezoncsúcsot jelent.

A két csapat november 5-i összeállításához képest nálunk egy, az ellenfélnél pedig három változtatás történt, azonban így is jó előjelekkel várhattuk a találkozót. A feldobás után Pollákhoz került a labda, aki a hárompontos vonal mögül szemrebbenés nélkül tüzelt, majd a következő két támadásunknál kettő 15 méteres gólpasszt jegyzett (7-0 ide). Az első vendég kosarat Szabó Bálint szerezte, majd újabb Pollák tripla következett (12-2). A folytatásban a magas embereink termelték elsősorban a pontjainkat, a negyedet pedig Francia Bálint egy remek zsákolással zárta le (37-16). A második negyed Pap Dani középtávoli kosarával kezdődött, majd ahogy múltak a percek, úgy nőtt a különbség is a két csapat között. Az első félidőt egy remek betörés után Pollák zárta le egy sikeres közelivel, kialakítva a 77-31-es eredményt.
A harmadik játékrészt egy komplett 2002-es csapat kezdte a lila-fehéreknél és a Tóth-Zeve-Papp-Pap-Francia ötös jól is muzsikált együtt. Három perc alatt csináltak egy 12-0-ás futást, ami igencsak tetszetős volt! A mérkőzés hátralevő részében a folyamatos rotációval újfent mindenki lehetőséget kapott, így a pontok szépen el is oszlottak a játékosok között.

Páli Gábor: Úgy gondolom, az elmúlt időszak rendkívül jót tett nekünk. A felnőtt regionális bajnokságban pallérozódunk, és ez meg is látszik a teljesítményünkön. Továbbá a 23-as keretünk miatt egyre nagyobb a harc a csapatba kerülésért, és ez a versenyhelyzet pozitívan hat a játékosaimra.
A Bonyhád elleni mérkőzésen teljesen más ritmusban kosárlabdáztunk, mint az ellenfelünk. Ebből adódott a nagy arányú különbség, amely a mérkőzés végére kialakult. Az agresszív védekezés mellé gyors és precíz támadójáték is párosult. Az pedig, hogy 68 százalékkal dobtuk a kétpontosokat, kifejezetten jó teljesítmény! Gratulálok a fiúknak! A következő fordulóban a Békés ellen hasonlóan jó teljesítményre lesz szükség!

U20: Az egri várat is bevettük…

Az utolsó negyedig szoros mérkőzésen végül magabiztosan nyert U20-as csapatunk az Eger elleni derbin.

Egyenlőre még Varga Balázs nélkül lépett pályára a győztes NB1-es meccs után az U20-as csapatunk Egerben, ahol a tabellán negyedik helyen álló hazaiak fogadták az élen álló Tigriseket. A két csapat között egyetlen vereség volt a különbség csupán, így nagy téttel bírt a találkozó, mivel, ha nyernek az egriek, utolérik az Újpestet. Míg a lila-fehérek egy vereség esetén lépéshátrányba kerülnek a Budafok-Vásárhely párossal szemben.
A mérkőzés hazai részről Csomor kosarával kezdődött, melyre Zeve és Pollák azonnal válaszolt. A 6. percben Mondi kosarával öt ponttal megléptek az egriek, ám Ipacs Donát dupla-tripla kosaraival két támadás alatt egyenlítettünk. A negyed végén Bíró Botond sikeres közelijével egy pontos előnnyel zártak a hazaiak.
A második negyed Pollák triplájával és újpesti vezetéssel indult, majd a 15 percben Pollák újabb triplájával már négy pont volt az újpesti előny. Az első félidőt Micev Nikola sikeres közeli dobása zárta, mellyel kialakult a 36-39-os félidei vendég vezetés.
A harmadik negyed első perceiben a mostanában rendre jól játszó Fülöp Áron kosaraival tíz pontra növelte a vendégek előnyét (40-50), melyet a negyed végéig sikerült megőrizni (52-62). Ami az Újpest erősségét illeti, ebben a negyedben hat játékosuk is pontokat dobott.
A záró felvonásban a centerjátékunk biztosította be a győzelmet. Ebben a játékrészben a 16 szerzett pontunkból 14-et a Balogh-Francia-Grkovic-Ipacs négyes jegyzett!
Összességében: A győzelem kulcsa ismét a védekezésben rejlett. Jó néhány szerzett labdát tudtunk gyors kosárral befejezni, ami demoralizálta az ellenfelet.

Páli Gábor: Először is szeretnék gratulálni az Egernek! A mai mérkőzésből kihozták a maximumot. Másodszor gratulálok a saját játékosaimnak a győzelemhez, és ahhoz is, hogy képesek voltunk egy ilyen szoros, jó meccsen is végig higgadtak maradni és begyűjteni a kettő pontot.